„Karácsony előtti éjszaka”: a vers története, amely rögzítette a Télapó alakját

Hogyan került a vers egy troy-i újságba?

A Moore család által továbbadott és a Columbia Magazine által átvett beszámoló szerint minden 1822 szentestéjén kezdődik, egy Chelsea House nevű nagy manhattani házban. Clement Clarke Moore, a görög és a héber nyelv professzora, felolvas egy verset, amelyet hat gyermekének írt. Esze ágában sincs kiadni.

A család közeli ismerősei között van Harriet Butler, egy barátnő Troyból, a New Yorktól északra, a Hudson partján fekvő kisvárosból. Engedélyt kér, hogy lemásolja a szöveget. Nagyjából egy évvel később a vers Orville L. Holley-nál, a Sentinel főszerkesztőjénél van. Pontosan milyen úton? A források bizonytalanok. Norman Tuttle kiadó egy 1844-es, Moore-nak írt levele szerint Holley Mrs. Sackett-től, Daniel Sackett feleségétől kapta. Troy helytörténésze, Carl Johnson mindkét lehetőséget nyitva hagyja: Harriet Butler vagy Sarah Sackett.

Az újság 1823. december 23-án közli „Account of a Visit from St. Nicholas” címmel, aláírás nélkül. Troyban ma egy tábla jelöli a River Street 225. alatt az újság egykori szerkesztőségének helyét. Holley maga is megőrzi a titkot. Csak 1829. január 20-án tesz célzást a szerzőre, olyan úriemberként mutatva be, aki „tudósként és íróként érdemesebb sok más, hangosabb igényű társánál”.

A vers viszont nem vár a szerzőjére. Más újságok évről évre átveszik, gyakran közvetlenül karácsony előtt. Név nélkül terjed, mint egy népdal, és minden olvasó, aki kivágja az újságjából, hozzájárul, hogy az amerikai otthonokban egy nagyon pontos este honosodjon meg: december 24-e éjszakája.

Ki volt Clement Clarke Moore?

Clement Clarke Moore 1779-ben született és 1863-ban halt meg. Apja, Benjamin Moore, a Columbia College elnöke és New York episzkopális püspöke volt. A fiú évfolyamelsőként végzett a Columbián, kiadta az Egyesült Államok első héber szótárát, és negyvennégy évig ült az egyetem kuratóriumában. 1822-ben nevezték ki a görög és héber irodalom professzorává a General Theological Seminaryn.

A Columbia Magazine leírja a családi birtokot: nagyjából harminc acre Manhattan nyugati részén, amelyet angliai születésű nagyapja Chelsea-nek nevezett el. A háromszintes ház a mai West 23rd Street és Ninth Avenue helyén állt. E földek egy része ma a Clement Clarke Moore Park, a West 22nd Street és a Tenth Avenue sarkán.

Moore úgy mesélte, hogy a szomszédságában élő „egy termetes, pirospozsgás holland”, talán a kertésze, ihlette. Ismerte Washington Irvinget is, akinek 1809-ben megjelent és 1821-ben újra kiadott History of New York című műve pipázó holland Szent Miklóst ír le. A vers kis emberkéje, fogai közé szorított pipájával és rázkódó pocakjával, sokat köszönhet ennek a portrénak.

Miért csak 1844-ben írta alá a verset?

Moore neve először 1837-ben bukkan fel. Abban az évben Charles Fenno Hoffman kiadja a The New-York Book of Poetry című kötetet George Dearbornnál, és a vers a 217-219. oldalon „Clement C. Moore” néven szerepel benne. Moore maga csak 1844-ben veszi fel Poems című kötetébe, a Bartlett and Welford kiadásában. Egy ugyanebből az évből való levelében magyarázatot ad: a szöveget „nem kiadásra, hanem gyermekeim szórakoztatására” írta, és igényt tart a szerzői jogára, „bármilyen csekély is ennek a tulajdonnak az értéke”. Egy tudományos műveket publikáló szemináriumi professzor nyilvánvalóan nem akart elsősorban egy mondókáról ismert lenni.

Ki írta valójában a „Karácsony előtti éjszakát”?

Egy másik család több mint százötven éve állítja, hogy a vers az ő ősük műve. Henry Livingston Jr. 1748. október 13-án született a Hudson menti Poughkeepsie-ben, és ott is halt meg 1828. február 29-én. 1775-ben az amerikai kanadai hadjárat őrnagya volt, később gazdálkodó lett, és könnyed verseket írt, amelyeket aláírás nélkül vagy csak „R.” monogrammal közölt a New York Magazine és a Poughkeepsie Journal. A verset soha nem vallotta magáénak, és egyetlen ismert nyomtatvány sem viseli a nevét.

A Livingston-dosszié emlékekre épül. Fiai, Charles és Edwin, valamint egy Eliza nevű szomszédasszony később elmesélték, hogy apjuk már 1807-ben sajátjaként olvasta fel nekik a verset. A család szerint volt egy kézzel írt, javításokkal teli kézirata. Ez állítólag egy wisconsini ház tűzvészében veszett oda.

1. 1807Gyermekei emlékei szerint Henry Livingston Jr. családi körben felolvassa a verset.
2. 1823A troy-i Sentinel december 23-án szerző nélkül közli a verset.
3. 1828Livingston halála. Fiai elmondása szerint az íróasztalában egy újságkivágást és egy javításokkal teli piszkozatot találnak.
4. 1837Charles Fenno Hoffman a The New-York Book of Poetry kötetben Clement C. Moore-nak tulajdonítja a verset.
5. 1844Moore közli a verset Poems című kötetében.
6. 1859A Livingston család tudomást szerez Moore igényéről. Edwin szerint a kézirat egy tűzvészben elveszett.
7. 1899Sidney Livingston egyik unokája long islandi újságjában közzéteszi az első nyilvános igényt.
8. 1920A Christian Science Monitor augusztus 4-én cikket szentel a Livingston-elméletnek.

1999-ben Mary Van Deusen, Livingston egyik leszármazottja, Donald Fosterhez, a Vassar College angolprofesszorához, a névtelen szövegek szerzőségének szakértőjéhez fordul. A Henry Holtnál 2000-ben megjelent Author Unknown című könyve Livingston javára dönt. Érvei: az anapesztikus, háromütemű verselés, amelyet Livingston gyakran használt, az „all” szó szokatlan használata, a rénszarvasok holland nevei, amelyek egy holland származású emberhez illenének, és Moore, aki állítólag gyűlölte a dohányt, és sosem adott volna pipát hőse szájába.

A válasz nem késik. Stephen Nissenbaum történész, a The Battle for Christmas szerzője 2001-ben arra jut, hogy a szerző valóban Moore: „Úgy hiszem, ő az.” A verset John Pintard és azoknak a New York-i előkelőségeknek a körébe helyezi, akik akkoriban holland múltat teremtettek maguknak. Seth Kaller kéziratkereskedő és Scott Norsworthy kutató szintén részletes cáfolatokat közöl.

2016-ban MacDonald P. Jackson, az új-zélandi Aucklandi Egyetem egykori professzora a McFarlandnél kvantitatív stilisztikai tanulmányt jelentet meg. Tesztjei Moore ismert verseit Moore-hoz sorolják, a karácsonyi verset viszont „következetesen közelebb” Livingston soraihoz. 2023-ban Tom A. Jerman az ellenkező következtetésre jut: egy szerzőség-azonosító programmal végzett tizenhét teszt közül tizenhat Moore-t jelöli meg. A vita nyitott, és mindkét tábornak megvannak a maga számai.

Miért hívták a rénszarvasokat Dundernek és Blixemnek?

Az 1823-as Sentinelben a nyolc rénszarvast ebben a sorrendben szólítják: Dasher, Dancer, Prancer, Vixen, Comet, Cupid, Dunder és Blixem. Az utolsó két név nem angol. A „Donder en Blixem” hollandul „mennydörgést és villámot” jelent, a New York állambeli holland családokban használt bizalmas felkiáltás volt.

A nevek később változnak. Egy feltevés, amelyről a Mental Floss számol be, úgy tartja, hogy a Blixemből Blixen lett, hogy rímeljen a Vixenre, majd 1844-ben Moore tollán Blitzen. Azokban a másolatokban, amelyeket Moore élete végén kézzel készített, „Donder and Blitzen” olvasható. Edmund Clarence Stedman An American Anthology című antológiája 1900-ban szintén ezt az alakot veszi át. A 20. század elején a Donderből gyakran Donner lesz.

Ez a nyolc rénszarvas nem volt az első. Két évvel korábban, 1821-ben egy New York-i füzet már egyetlen rénszarvast mutatott, amely „Sante Claus” szánját húzta. Az 1823-as vers hetet tesz hozzá, és mindegyiknek nevet ad. Ezt a családfát honnan jönnek a Télapó rénszarvasai című cikkünkben meséljük el, a teljes fogatot pedig francia neveivel együtt hogy hívják a Télapó rénszarvasait című cikkünkben.

Mit változtatott meg a vers a Télapó történetében?

1823 előtt a New York-i látogatónak nem volt rögzített dátuma. Szent Miklós hagyományosan december 6-án, ünnepe napján érkezett. Az 1821-es füzet már karácsony előestéjéről beszélt. A vers már első sorával bevési ezt a dátumot mindazok emlékezetébe, akik kívülről megtanulják: „’Twas the night before Christmas”.

A szöveg egy pontos menetrendet is meghonosít, szinte mozdulatok listáját, amely azóta alig változott. Olvassa újra, és ezt találja:

• harisnyák, amelyeket „gondosan felakasztottak a kandalló mellé”, a látogatás reményében;
• alvó gyerekek, akik cukorkákról álmodnak, és szülők, akik épp most feküdtek le;
• egy apró szán és nyolc pici rénszarvas, amelyek a háztetőre ereszkednek;
• leereszkedés a kéménycsövön, egyetlen ugrással;
• egy zsák játék, csendben megtöltött harisnyák, egy ujj az orr mellé téve a felszálláshoz;
• felszállás a levegőbe és egy mindenkinek szóló jókívánság az eltűnés előtt.

A kéményen át való érkezés megérdemli a saját dossziéját, a tűzhelyhez kötődő hiedelmekben gyökerező múltjával: ezt miért a kéményen jön le a Télapó című cikkünkben nyitottuk meg. A vers ahhoz is hozzájárult, hogy az elbeszélő egy ébren lévő szülő legyen, egy olyan jelenet tanúja, amelyet a gyerekek sosem látnak. A legtöbb karácsonyi történet ma is ebből a nézőpontból mesél.

Végül egy apró alakot rajzol meg. Az 1823-as látogató „vidám öreg manó”, elég kicsi ahhoz, hogy elférjen egy apró szánban. Thomas Nast 1863-tól készült metszeteire lesz szükség, hogy emberi termetet kapjon. Erről Manó-e a Télapó? Nyomozás egy 1823-as szó után című cikkünkben beszélünk, amely egy részt e manókérdésnek szentel.

Hogyan vált a vers a szenteste rituáléjává?

A siker a képeken át vezet. 1855-ben Moore egyik lánya, Mary C. Ogden megrajzolja Chelsea House-t egy illusztrált kiadás számára. 1862 körül J. G. Gregory New York-i kiadó F. O. C. Darley illusztrációival jelenteti meg, ennek egy példányát a Kongresszusi Könyvtár ritka könyvei között őrzik. 1912-ben Jessie Willcox Smith jegyez egy kiadást, amely ma is szabadon olvasható a Project Gutenbergen. 1931-ben Arthur Rackham, a tündérmesék angol illusztrátora következik.

A nagy gazdasági világválság idején, 1934-ben Helmuth F. Thoms művész illusztrációsorozatot készít a vershez a Public Works Administration, a New Deal közmunkákat irányító szövetségi ügynöksége egyik projektjének keretében.

A Columbián, Moore egyetemén, az évenkénti Yule Log ünnepség régóta része a vers felolvasása. Családok millióiban minden december 24-én újra eljátsszák a jelenetet, gyakran lefekvéskor. Egyes szülők utána rápillantanak a Télapó-nyomkövetőre, hogy megnézzék, hol jár a szán.

Van francia változata?

Igen, több is. A vers franciául „Une visite de saint Nicolas” vagy „La Nuit avant Noël” címmel terjed, első sora pedig így hangzik: „C’était la nuit avant Noël”. A Wikipédia nagyjából húsz más nyelvű változatát tartja számon, a némettől a japánig. 2013-ban a fiatal zeneszerző, Alma Deutscher még dallamot is írt az eredeti szövegre.

Hol láthatók a kéziratok?

Moore élete végén barátainak kézzel másolta le versét. Négy saját kezű másolat ismert. Három múzeumban van, köztük a New-York Historical Societyben, abban a tudós társaságban, amelyet John Pintard 1804-ben alapított. A negyediket, amelyet 1860-ban írt alá és egy barátjának ajándékozott, 2006 decemberében a Heritage Auctions közvetítésével 280 000 dollárért adták el egy névtelenségbe burkolózó médiavállalati vezetőnek.