Honnan ered a karácsonyi zokni? Szent Miklós cipőjétől a kandallóra akasztott harisnyáig

Miért akasztunk zoknit karácsonykor?

Nincs olyan dokumentum, amely azt mondaná: „ezen a napon akasztotta fel valaki az első zoknit”. Ami van, az egy legenda, Szent Miklósé, aki a 4. században Myra püspöke volt. Egy elszegényedett apa nem tud hozományt adni három lányának, és arra készül, hogy szörnyű sorsra hagyja őket. Miklós, aki megalázás nélkül akar segíteni, éjjel arra jár, és egy zacskó aranyat dob be a nyitott ablakon.

A változatok egy számunkra nagyon fontos részletben eltérnek. Az egyikben az arany egyszerűen a padlóra gurul. Egy másikban, amelyet Desmond Morris zoológus közöl Christmas Watching (1992) című könyvében, egy tűz mellett száradó harisnyába esik. Ez a változat lett mintaadó: titkos ajándék, éjjel elhelyezve, a tűzhely mellé tett ruhadarabban.

Egyes mesélők a zacskókat három aranygömbre cserélik. Ez a három gömb Szent Miklós egyik jelképe lett, és a zálogházak cégére is, amelyeknek ő a védőszentje. A szent szokásait dokumentáló St. Nicholas Center megjegyzi, hogy gyakran narancsokkal vagy akár almákkal ábrázolják őket. Erre még visszatérünk, a zokni alján.

A püspök teljes történetét, a 325-ös niceai zsinatot és az 1087-ben Bariba vitt ereklyéit a Ki volt Szent Miklós? című cikkünkben olvashatod. Itt csak a tárgyat követjük: a cipőt, majd a zoknit.

A zokni előtt a cipő: lotaringiai fapapucsok és holland cipők

Évszázadokon át Európában semmit sem akasztottak fel: a cipőket tették ki. Ez december 6-a, Szent Miklós napja előestéjén történt, nem karácsonykor. A Fondation Napoléon egy, a Szent Miklós-napi mézeskalácsnak és csokoládénak szentelt cikkében úgy írja le a jelenetet, ahogy a 19. században zajlott: este a gyerekek a kandalló lábához tették a fapapucsukat, a szent pedig nyalánkságokkal megrakott szamárral járt arra.

A tartalom a háztól függött. Ugyanez a cikk játékokról ír a tehetős családok cipőiben, és dióról, mogyoróról vagy mézes süteményről a többiek lábbelijében. Egy Párizsban állomásozó belga újoncot is említ, aki 1809 Szent Miklós-éjjelén egy kosár édességet kap a családjától. Lotaringiában, amelynek Szent Miklós a védőszentje, a december 6-i ünnep sosem tűnt el.

Hollandiában ugyanez az elv, csak szamár helyett ló szerepel. A St. Nicholas Center szerint a gyerekek egy ablak, ajtó vagy a fűtés mellé teszik a cipőjüket, egy rajzzal, egy kívánságlistával és sárgarépával vagy szénával Sinterklaas lovának. Néha egy csészealj vízzel is. Reggel csokoládépénzt, a kezdőbetűjük formájú csokoládébetűt, pepernotent és apró ajándékokat találnak.

Az 1940-es évekig a holland gyerekek december 6-án reggel a cipőjükben találták meg az ajándékaikat. Ma a fő ünnep 5-én este van, a családi asztal körül. A cipő viszont novemberben és december elején több estén át is az ajtó előtt marad.

Franciaország még a dalaiban is megőrizte a cipőt. A „Petit Papa Noël” című dalban, amelyet Raymond Vincy írt Henri Martinet zenéjére, és Tino Rossi énekelt 1946-ban, a gyerek arra kéri a Télapót, ne feledkezzen meg a kis cipőjéről. A lemez tartja a Franciaországban valaha legtöbbet eladott kislemez rekordját.

Hogyan került a zokni New Yorkba?

A cipőtől a felakasztott zokniig vezető út a 19. század eleji New York-i szövegekben követhető. 1809-ben Washington Irving kiadja New York történetét, a holland gyarmat szatirikus krónikáját. Az első kiadásban azt írja, hogy Peter Stuyvesant kormányzó alatt Szent Miklós napja sosem telt el ajándékok és „a harisnya kéménybe akasztása” nélkül. A későbbi átdolgozott kiadásokban a szokás az első telepesek „jámbor szertartásává” válik, a harisnyát pedig reggelre mindig „csodával határos módon megtelve” találják.

Irving humoristaként ír, és semmi sem bizonyítja, hogy a 17. századi telepesek valóban így tettek. A szöveg mégis rögzítette a képet. Egy évvel később, 1810. december 6-án John Pintard metszetet rendel Alexander Anderson grafikustól a New-York Historical Society első Szent Miklós-napi vacsorájára. A St. Nicholas Center a szent első amerikai ábrázolásaként írja le: a kandallóra akasztott harisnyákban gyerekeknek szánt nyalánkságok láthatók.

1. 1809Washington Irving megemlíti a Szent Miklós-napra a kéménybe akasztott harisnyát.
2. 1810Alexander Anderson metszete nyalánkságokkal teli, a tűzhelyre akasztott harisnyákat mutat.
3. 1821A The Children’s Friend című füzetben Santeclaus „minden karácsony estéjén” elhalad a gyerekek ágya és harisnyája előtt.
4. 1823Az „A Visit from St. Nicholas” című vers a kéményre „gondosan” felakasztott harisnyákkal kezdődik.

A William B. Gilley által New Yorkban kiadott 1821-es füzet kétszeresen is fontos. Először is a látogatás már nem december 6-án, hanem karácsony estéjén történik. Másodszor a látogató a házakban „ágyakat és harisnyákat” látott, ami azt mutatja, hogy az olvasó már számít erre a tárgyra. Az engedetlen gyerekeknek ugyanez a füzet hosszú, fekete nyírfavesszőt szán a játékok helyett.

Két évvel később, 1823. december 23-án a Troy Sentinel aláírás nélkül közli azt a verset, amelyet 1837-ben Clement Clarke Moore-nak tulajdonítanak, és amelyet ő maga 1844-ben a Poems című kötetében vállal. A harmadik sora végleg meghonosítja a zoknit: „The stockings were hung by the chimney with care”, vagyis a harisnyák gondosan a kéményre akasztva. Később a látogató szó nélkül munkához lát, és minden harisnyát megtölt, mielőtt visszamászik a kéményen. Erről az utolsó mozdulatról a Miért a kéményen jön le a Télapó? című cikkünk szól.

Mióta akasztanak zoknit Angliában és máshol?

Nagy-Britanniában a hagyományos figura neve Father Christmas. Sokáig inkább az ünnepet és a lakomákat testesíti meg, mintsem ajándékot hozna. A Kongresszusi Könyvtár a Folklife Today blogján Stephen Winick 2018-as cikkében az 1860-as évekre teszi az amerikai mitológia, a szán és a repülő rénszarvasok megérkezését.

A két figura az 1870-es években olvad össze. Ugyanez a cikk az Oxford Dictionary of English Folklore-t idézi: 1883-ban egy Angliában járó francia látogató úgy írja le, mint amit mindenki tud, hogy Father Christmas a kéményeken ereszkedik le, és játékokat meg cukorkát tesz a harisnyákba.

Olaszországnak saját zoknija van, amelynek semmi köze karácsonyhoz. A Befana, egy seprűn lovagló öregasszony, január 5-ről 6-ra virradó éjjel, vízkereszt előestéjén jár, és megtölti nyalánkságokkal a jó gyerekek zoknijait. A többiek szenet kapnak. Őt a többi ajándékhozóval együtt a Ki hozza a karácsonyi ajándékot a világban? című cikkünkben mutatjuk be.

Mit teszünk a karácsonyi zokniba?

Az angolszászoknak külön szavuk van erre: stocking stuffers, az Egyesült Királyságban stocking fillers. Azokat az apró ajándékokat jelenti, amelyek beférnek egy zokniba, szemben a fa alá tett csomagokkal. Egyes családokban a zoknit nyitják ki először, ébredéskor, mielőtt a felnőttek felkelnek. Másokban ez a gyerekek karácsonyának lényege.

Miért kerül narancs a zokni aljára?

A narancs egyenesen a legendára utal. A St. Nicholas Center magyarázata szerint a Miklós által adott aranyat gyakran aranygömbök jelképezik, ezeket pedig narancsok vagy almák. A zokni legaljára csúsztatott narancs tehát a szent ajándékát idézi.

És a szén?

A szénnel való fenyegetés ugyanabba a családba tartozik, mint az 1821-es füzet nyírfavesszője. A nyugati hagyomány szerint az a gyerek, aki rosszul viselkedett az év során, csak egy darab szenet kap. Hollandiában régen krumpliról vagy egy kis zacskó sóról beszéltek. Az olasz Befana pedig szenet hagy azoknak a gyerekeknek, akik nem voltak jók.

• Egy narancs vagy mandarin, Szent Miklós aranyának emlékére.
• Dió és mogyoró, mint a 19. századi lábbelikben.
• Csokoládépénz, a holland cipőkből.
• Egy csokoládébetű a gyerek kezdőbetűjével.
• Egy kis játék, egy ceruza, egy zsebkönyv.
• Egy üzenet a Télapó saját kezével.

Ez utóbbi a mi házunk különlegessége. Azok a gyerekek, akik írtak a Télapónak, tudják, hogy a válasz ugyanúgy rejtőzhet egy zokni alján, mint egy postaládában.

Hová akasszuk a zoknit, ha nincs kandallónk?

Kezdetben a gyerekek egyszerűen fogták az egyik hétköznapi zoknijukat. Később megjelentek a kifejezetten az ünnepre készült zoknik, nagyobbak és díszesebbek. Ma sok család maga varrja őket, és mindenki nevét ráhímzi, hogy a Télapó ne tévessze el a címzettet.

A kandalló már nem kötelező. Látni zoknit az ágy oszlopán, egy ajtókilincsen, a karácsonyfa egyik alsó ágán vagy egy lépcsőkorláton. A hagyomány csak annyit mond, hogy legyen üres, látható helyen, és álljon készen, mielőtt a gyerekek elalszanak. Az 1821-es füzet már ugyanúgy beszélt az ágyakról, mint a harisnyákról.

Franciaországban, aki a cipőt részesíti előnyben, annak az egész történelem az oldalán áll: több évszázaddal régebbi a zokninál. Semmi sem akadályozza, hogy mindkettőt megtartsuk: egy cipőt december 6-ra, Szent Miklós napjára, és egy zoknit 24-ére. A két dátum közötti várakozáshoz adventi naptárunk minden nap egy ablakot nyit.